Thai édesburgonya-krémleves
Hozzávalók
Shan'shi hozzávalók:
- 1 tasak Shan’shi Thai Red Curry
- 165 ml Shan’shi Kókusztej
Egyéb hozzávalók:
- 2 db édesburgonya
- só, bors
- 3 evőkanál olaj
- 1 póréhagyma
- 1 liter húsleves vagy víz
- 4 evőkanál pirított hagyma
- 1 csokor friss petrezselyem vagy koriander
Elkészítés
- A megtisztított édesburgonyát kockára vágjuk, sózzuk-borsozzuk, majd összekeverjük egy evőkanál olajjal. Tepsire tesszük és 35 perc alatt 200 fokon puhára pirítjuk a sütőben.
- Közben a maradék olajat egy edényben felhevítjük és megpároljuk rajta a póréhagymát. Hozzáadjuk a curry pasztát, egy-két percig pirítjuk, majd beletesszük a megsütött édesburgonyát. Sózzuk, felöntjük a vízzel vagy húslevessel és felforraljuk. Simára turmixoljuk és hozzáadjuk a kókusztejet is. Egyet forralunk rajta és már tálalhatjuk is. Friss korianderrel vagy petrezselyemmel megszórva és pirított hagymával kínáljuk.
60 perc, könnyű, 4 adag
Még több recept Kárai Dávidtól:
Sült vietnámi tavaszi tekercs
A vietnami nyers zöldségekből készül, így sokkal több vitamin marad benne. Mára azonban még a vietnami éttermekben is megjelent az olajban sült változat, ami eredetileg a sanghai-i tekercset jellemezte.
Sushi bowl
A poké bowl Hawaii egyik nemzeti étele, nevét arról a vágástechnikáról kapta, amellyel a halat feldarabolják. Próbáld ki most sushi verzióban, nem csavarva!
Saláta-wrap
Odáig vagy a wrap receptekért? Nem is csoda, hiszen szinte bármit bele lehet tekerni, így az elkészítésének csak a fantáziánk szabhat határt. Mi most egy egészségesebb saláta-wrap alternatívát mutatunk Neked.
Ropogós malaccszászár
Isteni malacsült, ami lencsefőzelékre feltétnek, ramenbe levesbetétnek, szendvicsbe friss zsemlével, de önmagában csípős chiliszószba mártogatva is jól működik.
Rizstészta-saláta
Tésztát vagy ázsiait? Mindkettőt! Ez az üde vegán kombináció ideális egytálétel ebédre vagy vacsorára.
Rakott édesburgonya lazaccal
Ha már unod a hagyományos rakott burgonyát, és kipróbálnál valami különlegesebbet, akkor ne keresgélj tovább, dobd össze ezt a lazacos-édesburgonyás verziót!
Narancsos csirke
A kínai büfék szezámmagos csirkéje mindenkinek megvan, igaz? A narancsos csirkemell is finomabb lesz az édeskés, mézes máztól.
Mangós-kókuszos tejberizs
Nevezhetnénk tejberizsnek is, de mégis más. Pláne, hogy az ötletet a thai “mango sticky rice” adta, vagy más néven mangós ragacsos rizs. Édesítőszerrel elkészítve egy egészséges, de finom desszertet kapsz.
Kókusztejes csirkeleves (Tom kha)
Nekünk húslevesünk van. Nekik Tom Kha-juk. A Tom Kha egy hagyományos Thai leves, élvezzük akár egy homokos tengerparton, vagy egy hűvös téli estén a kanapéra kuporodva.
Kókuszos fánk
Pihekönnyű minifánkok kókuszos krémmel töltve, kókuszreszelékbe hempergetve. Finom, csipegetős desszert, amit ha kiteszel az asztalra, azonnal el fog fogyni, hidd el!
Karamellizált sertéshús
Egy ázsiai klasszikussal könnyen feldobhatjuk a repertoárt. A karamellizált hús elsőre furcsának tűnhet, de nem édes, csak ragacsos, szaftos és nagyon omlós.
Kacsa teriyaki mártással, pirított tésztával
Megunhatatlan kedvenc, ha gyorsan valami tartalmasra vágynál.
Gado-gado saláta
A gado-gado egy népszerű indonéz étel, amelynek számos elkészítési módja létezik, akárcsak náluk a lecsónak. Bár salátának hívják, inkább amolyan tartalmas egytálételként fogyasztják.
Édes-savanyú csirke
A kínai gyorséttermek egyik nagy kedvence az édes-savanyú csirke, amit otthon is nagyon egyszerűen, percek alatt elkészíthetünk. Ez a csirke fényévekkel jobb, mint az éttermi társai, mindenképpen próbáljátok ki!
Csípős-zöldfűszeres tojássaláta
Felejtsd el a natúr ízeket reggelire és próbáld ki Kárai Dávid csípős-zöldfűszeres tojássaláta receptjét!
Csípős-savanyú leves
A kínai csípős-savanyú levest sokan ismerik, és lényegében bármelyik kínai büfében, étteremben megtalálható. Miért ne készítenéd el akár otthon is? Mindennel együtt 20 perc alatt van kész, és felmelegít bármilyen hideg téli estén is.
Csípős thai csirkeszárnyak
Bírod a csípőset? Akkor biztosan csípni fogod Kárai Dávid thai fokhagymás-chilis csirkeszárny receptjét!
Cukkinigofri
Lehet sárga vagy zöld, hosszúkás vagy kerek: a cukkini a nyár egyik legnagyobb kedvence! Ezt a sokszínű zöldséget ránthatjuk, grillezhetjük, sőt, párolhatjuk is. Nade próbáltad már reggelire?
Pad thai
Hozzávalók
Shan'shi hozzávalók:
- 1/2 csomag Shan’shi Rizstészta
- 1 üveg Shan’shi Babcsíra
Egyéb hozzávalók:
A szószhoz:
- 2 evőkanál nádcukor
- 3 evőkanál halszósz
- 3 evőkanál tamarind szósz
- 1/2 dl víz
A tésztához:
- 2 evőkanál olaj
- 15 dkg csirkemell filé
- 10 dkg tofu
- 1 db sárgarépa
- 2 szál újhagyma
- chili ízlés szerint
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 tojás
- friss koriander
- 2 evőkanál sótlan pörkölt mogyoró
- 2 gerezd citrom
Elkészítés
- A szósz összes hozzávalóját összekeverjük és félretesszük.
- Az olajat felhevítjük egy wokban, majd elkezdjük megpirítani benne a csirkét. Amikor már kezd színt kapni, hozzáadjuk a tofut. Pár perc pirítás után mehet bele a vékonyra vágott sárgarépa és a nagyobb darabokra szeletelt újhagymát. Ismét pirítjuk, legvégül hozzáadjuk a chilit és a fokhagymát. A wok egyik oldalán helyet csinálunk, ide ütjük bele a tojást. Gyorsan elkeverjük és néhány másodpercig sütjük, amíg kissé meg nem szilárdul, majd összekeverjük a wok tartalmával.
- A tésztát a csomagoláson található utasítások szerint kifőzzük és a wokba dobjuk, átkeverjük és meglocsoljuk az előzőleg elkészített szósszal.
- Friss korianderrel és babcsírával, valamint aprított mogyoróval megszórva tálaljuk. Citrom vagy lime gerezdeket is adhatunk mellé.
30 perc, könnyű, 2 adag
Még több recept Kárai Dávidtól:
Sült vietnámi tavaszi tekercs
A vietnami nyers zöldségekből készül, így sokkal több vitamin marad benne. Mára azonban még a vietnami éttermekben is megjelent az olajban sült változat, ami eredetileg a sanghai-i tekercset jellemezte.
Sushi bowl
A poké bowl Hawaii egyik nemzeti étele, nevét arról a vágástechnikáról kapta, amellyel a halat feldarabolják. Próbáld ki most sushi verzióban, nem csavarva!
Saláta-wrap
Odáig vagy a wrap receptekért? Nem is csoda, hiszen szinte bármit bele lehet tekerni, így az elkészítésének csak a fantáziánk szabhat határt. Mi most egy egészségesebb saláta-wrap alternatívát mutatunk Neked.
Ropogós malaccszászár
Isteni malacsült, ami lencsefőzelékre feltétnek, ramenbe levesbetétnek, szendvicsbe friss zsemlével, de önmagában csípős chiliszószba mártogatva is jól működik.
Rizstészta-saláta
Tésztát vagy ázsiait? Mindkettőt! Ez az üde vegán kombináció ideális egytálétel ebédre vagy vacsorára.
Rakott édesburgonya lazaccal
Ha már unod a hagyományos rakott burgonyát, és kipróbálnál valami különlegesebbet, akkor ne keresgélj tovább, dobd össze ezt a lazacos-édesburgonyás verziót!
Narancsos csirke
A kínai büfék szezámmagos csirkéje mindenkinek megvan, igaz? A narancsos csirkemell is finomabb lesz az édeskés, mézes máztól.
Mangós-kókuszos tejberizs
Nevezhetnénk tejberizsnek is, de mégis más. Pláne, hogy az ötletet a thai “mango sticky rice” adta, vagy más néven mangós ragacsos rizs. Édesítőszerrel elkészítve egy egészséges, de finom desszertet kapsz.
Kókusztejes csirkeleves (Tom kha)
Nekünk húslevesünk van. Nekik Tom Kha-juk. A Tom Kha egy hagyományos Thai leves, élvezzük akár egy homokos tengerparton, vagy egy hűvös téli estén a kanapéra kuporodva.
Kókuszos fánk
Pihekönnyű minifánkok kókuszos krémmel töltve, kókuszreszelékbe hempergetve. Finom, csipegetős desszert, amit ha kiteszel az asztalra, azonnal el fog fogyni, hidd el!
Karamellizált sertéshús
Egy ázsiai klasszikussal könnyen feldobhatjuk a repertoárt. A karamellizált hús elsőre furcsának tűnhet, de nem édes, csak ragacsos, szaftos és nagyon omlós.
Kacsa teriyaki mártással, pirított tésztával
Megunhatatlan kedvenc, ha gyorsan valami tartalmasra vágynál.
Gado-gado saláta
A gado-gado egy népszerű indonéz étel, amelynek számos elkészítési módja létezik, akárcsak náluk a lecsónak. Bár salátának hívják, inkább amolyan tartalmas egytálételként fogyasztják.
Édes-savanyú csirke
A kínai gyorséttermek egyik nagy kedvence az édes-savanyú csirke, amit otthon is nagyon egyszerűen, percek alatt elkészíthetünk. Ez a csirke fényévekkel jobb, mint az éttermi társai, mindenképpen próbáljátok ki!
Csípős-zöldfűszeres tojássaláta
Felejtsd el a natúr ízeket reggelire és próbáld ki Kárai Dávid csípős-zöldfűszeres tojássaláta receptjét!
Csípős-savanyú leves
A kínai csípős-savanyú levest sokan ismerik, és lényegében bármelyik kínai büfében, étteremben megtalálható. Miért ne készítenéd el akár otthon is? Mindennel együtt 20 perc alatt van kész, és felmelegít bármilyen hideg téli estén is.
Csípős thai csirkeszárnyak
Bírod a csípőset? Akkor biztosan csípni fogod Kárai Dávid thai fokhagymás-chilis csirkeszárny receptjét!
Cukkinigofri
Lehet sárga vagy zöld, hosszúkás vagy kerek: a cukkini a nyár egyik legnagyobb kedvence! Ezt a sokszínű zöldséget ránthatjuk, grillezhetjük, sőt, párolhatjuk is. Nade próbáltad már reggelire?
Mangós-kókuszos tejberizs
Kárai Dávid receptje
Mangós-kókuszos tejberizs
Nevezhetnénk tejberizsnek is, de mégis más. Pláne, hogy az ötletet a thai “mango sticky rice” adta, vagy más néven mangós ragacsos rizs. Édesítőszerrel elkészítve egy egészséges, de finom desszertet kapsz.
Hozzávalók
Shan'shi hozzávalók:
- 165 ml Shan'shi Kókusztej
Egyéb hozzávalók:
- 15 dkg kerekszemű rizs
- 1 nagy narancs leve
- 2 evőkanál cukor
- ½ teáskanál só
- 4 dl víz
- 1 db mangó
- 2 evőkanál szezámmag
- 2 cm-es gyömbér, lereszelve
Elkészítés
- A tejberizshez az összes hozzávalót egy edénybe tesszük, elkeverjük, majd közepes lángon főzni kezdjük egészen addig, amíg a rizs szinte az összes folyadékot be nem szívja. Ekkor elzárjuk alatt a lángot, lefedjük és hagyjuk így kihűlni.
- A kihűlt rizshez hozzákeverjük a kókusztejet, tálakba szedjük. A mangót meghámozzuk, kockára vágjuk és a rizshez adjuk.
- A szezámmagot a gyömbérrel együtt megpirítjuk és ezzel szórjuk meg a tejberizs tetejét.
40 perc, könnyű, 2 adag
Még több recept Kárai Dávidtól:
Sült vietnámi tavaszi tekercs
A vietnami nyers zöldségekből készül, így sokkal több vitamin marad benne. Mára azonban még a vietnami éttermekben is megjelent az olajban sült változat, ami eredetileg a sanghai-i tekercset jellemezte.
Sushi bowl
A poké bowl Hawaii egyik nemzeti étele, nevét arról a vágástechnikáról kapta, amellyel a halat feldarabolják. Próbáld ki most sushi verzióban, nem csavarva!
Saláta-wrap
Odáig vagy a wrap receptekért? Nem is csoda, hiszen szinte bármit bele lehet tekerni, így az elkészítésének csak a fantáziánk szabhat határt. Mi most egy egészségesebb saláta-wrap alternatívát mutatunk Neked.
Ropogós malaccszászár
Isteni malacsült, ami lencsefőzelékre feltétnek, ramenbe levesbetétnek, szendvicsbe friss zsemlével, de önmagában csípős chiliszószba mártogatva is jól működik.
Rizstészta-saláta
Tésztát vagy ázsiait? Mindkettőt! Ez az üde vegán kombináció ideális egytálétel ebédre vagy vacsorára.
Rakott édesburgonya lazaccal
Ha már unod a hagyományos rakott burgonyát, és kipróbálnál valami különlegesebbet, akkor ne keresgélj tovább, dobd össze ezt a lazacos-édesburgonyás verziót!
Narancsos csirke
A kínai büfék szezámmagos csirkéje mindenkinek megvan, igaz? A narancsos csirkemell is finomabb lesz az édeskés, mézes máztól.
Mangós-kókuszos tejberizs
Nevezhetnénk tejberizsnek is, de mégis más. Pláne, hogy az ötletet a thai “mango sticky rice” adta, vagy más néven mangós ragacsos rizs. Édesítőszerrel elkészítve egy egészséges, de finom desszertet kapsz.
Kókusztejes csirkeleves (Tom kha)
Nekünk húslevesünk van. Nekik Tom Kha-juk. A Tom Kha egy hagyományos Thai leves, élvezzük akár egy homokos tengerparton, vagy egy hűvös téli estén a kanapéra kuporodva.
Kókuszos fánk
Pihekönnyű minifánkok kókuszos krémmel töltve, kókuszreszelékbe hempergetve. Finom, csipegetős desszert, amit ha kiteszel az asztalra, azonnal el fog fogyni, hidd el!
Karamellizált sertéshús
Egy ázsiai klasszikussal könnyen feldobhatjuk a repertoárt. A karamellizált hús elsőre furcsának tűnhet, de nem édes, csak ragacsos, szaftos és nagyon omlós.
Kacsa teriyaki mártással, pirított tésztával
Megunhatatlan kedvenc, ha gyorsan valami tartalmasra vágynál.
Gado-gado saláta
A gado-gado egy népszerű indonéz étel, amelynek számos elkészítési módja létezik, akárcsak náluk a lecsónak. Bár salátának hívják, inkább amolyan tartalmas egytálételként fogyasztják.
Édes-savanyú csirke
A kínai gyorséttermek egyik nagy kedvence az édes-savanyú csirke, amit otthon is nagyon egyszerűen, percek alatt elkészíthetünk. Ez a csirke fényévekkel jobb, mint az éttermi társai, mindenképpen próbáljátok ki!
Csípős-zöldfűszeres tojássaláta
Felejtsd el a natúr ízeket reggelire és próbáld ki Kárai Dávid csípős-zöldfűszeres tojássaláta receptjét!
Csípős-savanyú leves
A kínai csípős-savanyú levest sokan ismerik, és lényegében bármelyik kínai büfében, étteremben megtalálható. Miért ne készítenéd el akár otthon is? Mindennel együtt 20 perc alatt van kész, és felmelegít bármilyen hideg téli estén is.
Csípős thai csirkeszárnyak
Bírod a csípőset? Akkor biztosan csípni fogod Kárai Dávid thai fokhagymás-chilis csirkeszárny receptjét!
Cukkinigofri
Lehet sárga vagy zöld, hosszúkás vagy kerek: a cukkini a nyár egyik legnagyobb kedvence! Ezt a sokszínű zöldséget ránthatjuk, grillezhetjük, sőt, párolhatjuk is. Nade próbáltad már reggelire?
Kókusztejes csirkeleves (Tom kha)
Kárai Dávid receptje
Kókusztejes csirkeleves (Tom kha)
Nekünk húslevesünk van. Nekik Tom Kha-juk. A Tom Kha egy hagyományos Thai leves, élvezzük akár egy homokos tengerparton, vagy egy hűvös téli estén a kanapéra kuporodva.
Hozzávalók
Shan'shi hozzávalók:
- 165 ml Shan'shi Kókusztej
- 1 csomag Shan’shi Rizstészta
Egyéb hozzávalók:
- 2 evőkanál olaj
- 10 dkg csiperke
- 1 sárgarépa
- 3 szál újhagyma
- hüvelykujjnyi gyömbér
- 1 liter húsleves vagy víz
- 1 db csirkemell filé
- 2 evőkanál halszósz
- 1 evőkanál nádcukor
- 1 citrom vagy lime leve
- csípős chiliolaj
Elkészítés
- Az olajon megpirítjuk a felkarikázott gombát és répát, majd hozzáadjuk az újhagymát is.
- Beletesszük a finomra aprított gyömbért, 1-2 percig tovább pirítjuk, majd felöntjük a húslevessel. Megvárjuk amíg felforr, majd beletesszük a csirkemellet. 15 percig főzzük, amíg teljesen meg nem puhul. Ekkor kivesszük, félretesszük. A megmaradt léhez hozzáöntjük a kókusztejet, beletesszük a halszószt és cukorral, valamint citromlével ízesítjük.
- A tésztát a csomagoláson található utasítások szerint kifőzzük, majd a levessel és a felszeletelt csirkével tányérokba szedjük. Meglocsolhatjuk csípős chiliolajjal is.
45 perc, könnyű, 2 adag
Még több recept Kárai Dávidtól:
Sült vietnámi tavaszi tekercs
A vietnami nyers zöldségekből készül, így sokkal több vitamin marad benne. Mára azonban még a vietnami éttermekben is megjelent az olajban sült változat, ami eredetileg a sanghai-i tekercset jellemezte.
Sushi bowl
A poké bowl Hawaii egyik nemzeti étele, nevét arról a vágástechnikáról kapta, amellyel a halat feldarabolják. Próbáld ki most sushi verzióban, nem csavarva!
Saláta-wrap
Odáig vagy a wrap receptekért? Nem is csoda, hiszen szinte bármit bele lehet tekerni, így az elkészítésének csak a fantáziánk szabhat határt. Mi most egy egészségesebb saláta-wrap alternatívát mutatunk Neked.
Ropogós malaccszászár
Isteni malacsült, ami lencsefőzelékre feltétnek, ramenbe levesbetétnek, szendvicsbe friss zsemlével, de önmagában csípős chiliszószba mártogatva is jól működik.
Rizstészta-saláta
Tésztát vagy ázsiait? Mindkettőt! Ez az üde vegán kombináció ideális egytálétel ebédre vagy vacsorára.
Rakott édesburgonya lazaccal
Ha már unod a hagyományos rakott burgonyát, és kipróbálnál valami különlegesebbet, akkor ne keresgélj tovább, dobd össze ezt a lazacos-édesburgonyás verziót!
Narancsos csirke
A kínai büfék szezámmagos csirkéje mindenkinek megvan, igaz? A narancsos csirkemell is finomabb lesz az édeskés, mézes máztól.
Mangós-kókuszos tejberizs
Nevezhetnénk tejberizsnek is, de mégis más. Pláne, hogy az ötletet a thai “mango sticky rice” adta, vagy más néven mangós ragacsos rizs. Édesítőszerrel elkészítve egy egészséges, de finom desszertet kapsz.
Kókusztejes csirkeleves (Tom kha)
Nekünk húslevesünk van. Nekik Tom Kha-juk. A Tom Kha egy hagyományos Thai leves, élvezzük akár egy homokos tengerparton, vagy egy hűvös téli estén a kanapéra kuporodva.
Kókuszos fánk
Pihekönnyű minifánkok kókuszos krémmel töltve, kókuszreszelékbe hempergetve. Finom, csipegetős desszert, amit ha kiteszel az asztalra, azonnal el fog fogyni, hidd el!
Karamellizált sertéshús
Egy ázsiai klasszikussal könnyen feldobhatjuk a repertoárt. A karamellizált hús elsőre furcsának tűnhet, de nem édes, csak ragacsos, szaftos és nagyon omlós.
Kacsa teriyaki mártással, pirított tésztával
Megunhatatlan kedvenc, ha gyorsan valami tartalmasra vágynál.
Gado-gado saláta
A gado-gado egy népszerű indonéz étel, amelynek számos elkészítési módja létezik, akárcsak náluk a lecsónak. Bár salátának hívják, inkább amolyan tartalmas egytálételként fogyasztják.
Édes-savanyú csirke
A kínai gyorséttermek egyik nagy kedvence az édes-savanyú csirke, amit otthon is nagyon egyszerűen, percek alatt elkészíthetünk. Ez a csirke fényévekkel jobb, mint az éttermi társai, mindenképpen próbáljátok ki!
Csípős-zöldfűszeres tojássaláta
Felejtsd el a natúr ízeket reggelire és próbáld ki Kárai Dávid csípős-zöldfűszeres tojássaláta receptjét!
Csípős-savanyú leves
A kínai csípős-savanyú levest sokan ismerik, és lényegében bármelyik kínai büfében, étteremben megtalálható. Miért ne készítenéd el akár otthon is? Mindennel együtt 20 perc alatt van kész, és felmelegít bármilyen hideg téli estén is.
Csípős thai csirkeszárnyak
Bírod a csípőset? Akkor biztosan csípni fogod Kárai Dávid thai fokhagymás-chilis csirkeszárny receptjét!
Cukkinigofri
Lehet sárga vagy zöld, hosszúkás vagy kerek: a cukkini a nyár egyik legnagyobb kedvence! Ezt a sokszínű zöldséget ránthatjuk, grillezhetjük, sőt, párolhatjuk is. Nade próbáltad már reggelire?
Csípős thai csirkeszárnyak
Kárai Dávid receptje
Csípős thai csirkeszárnyak
Bírod a csípőset? Akkor biztosan csípni fogod Kárai Dávid thai fokhagymás-chilis csirkeszárny receptjét!
Hozzávalók
Shan´shi hozzávalók:
- 75 ml Shan’shi Thai Chiliszósz
Egyéb hozzávalók:
- 3 cm-es gyömbér
- 2 evőkanál szójaszósz
- 1 evőkanál rizsecet
- 8 db csirkeszárny
- 1 csokor friss koriander
- 2 db lime
Elkészítés
- A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
- A fokhagymás chiliszószt a reszelt gyömbérrel, a szójaszósszal és a rizsecettel simára keverjük.
- Beleforgatjuk a csirkeszárnyakat, majd állni hagyjuk legalább fél órát, hogy beszívja az ízeket.
- Ezután a bepácolt szárnyakat a szósszal együtt sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk és az előmelegített sütőbe tesszük.
- 30-35 percig sütjük, közben néhányszor átforgatjuk őket. Amikor már szép aranybarna, kivesszük, hagyjuk pár percet hűlni, majd aprított friss korianderrel és limegerezdekkel tálaljuk.
50 perc, könnyű, 4 adag
Még több recept Kárai Dávidtól:
Sült vietnámi tavaszi tekercs
A vietnami nyers zöldségekből készül, így sokkal több vitamin marad benne. Mára azonban még a vietnami éttermekben is megjelent az olajban sült változat, ami eredetileg a sanghai-i tekercset jellemezte.
Sushi bowl
A poké bowl Hawaii egyik nemzeti étele, nevét arról a vágástechnikáról kapta, amellyel a halat feldarabolják. Próbáld ki most sushi verzióban, nem csavarva!
Saláta-wrap
Odáig vagy a wrap receptekért? Nem is csoda, hiszen szinte bármit bele lehet tekerni, így az elkészítésének csak a fantáziánk szabhat határt. Mi most egy egészségesebb saláta-wrap alternatívát mutatunk Neked.
Ropogós malaccszászár
Isteni malacsült, ami lencsefőzelékre feltétnek, ramenbe levesbetétnek, szendvicsbe friss zsemlével, de önmagában csípős chiliszószba mártogatva is jól működik.
Rizstészta-saláta
Tésztát vagy ázsiait? Mindkettőt! Ez az üde vegán kombináció ideális egytálétel ebédre vagy vacsorára.
Rakott édesburgonya lazaccal
Ha már unod a hagyományos rakott burgonyát, és kipróbálnál valami különlegesebbet, akkor ne keresgélj tovább, dobd össze ezt a lazacos-édesburgonyás verziót!
Narancsos csirke
A kínai büfék szezámmagos csirkéje mindenkinek megvan, igaz? A narancsos csirkemell is finomabb lesz az édeskés, mézes máztól.
Mangós-kókuszos tejberizs
Nevezhetnénk tejberizsnek is, de mégis más. Pláne, hogy az ötletet a thai “mango sticky rice” adta, vagy más néven mangós ragacsos rizs. Édesítőszerrel elkészítve egy egészséges, de finom desszertet kapsz.
Kókusztejes csirkeleves (Tom kha)
Nekünk húslevesünk van. Nekik Tom Kha-juk. A Tom Kha egy hagyományos Thai leves, élvezzük akár egy homokos tengerparton, vagy egy hűvös téli estén a kanapéra kuporodva.
Kókuszos fánk
Pihekönnyű minifánkok kókuszos krémmel töltve, kókuszreszelékbe hempergetve. Finom, csipegetős desszert, amit ha kiteszel az asztalra, azonnal el fog fogyni, hidd el!
Karamellizált sertéshús
Egy ázsiai klasszikussal könnyen feldobhatjuk a repertoárt. A karamellizált hús elsőre furcsának tűnhet, de nem édes, csak ragacsos, szaftos és nagyon omlós.
Kacsa teriyaki mártással, pirított tésztával
Megunhatatlan kedvenc, ha gyorsan valami tartalmasra vágynál.
Gado-gado saláta
A gado-gado egy népszerű indonéz étel, amelynek számos elkészítési módja létezik, akárcsak náluk a lecsónak. Bár salátának hívják, inkább amolyan tartalmas egytálételként fogyasztják.
Édes-savanyú csirke
A kínai gyorséttermek egyik nagy kedvence az édes-savanyú csirke, amit otthon is nagyon egyszerűen, percek alatt elkészíthetünk. Ez a csirke fényévekkel jobb, mint az éttermi társai, mindenképpen próbáljátok ki!
Csípős-zöldfűszeres tojássaláta
Felejtsd el a natúr ízeket reggelire és próbáld ki Kárai Dávid csípős-zöldfűszeres tojássaláta receptjét!
Csípős-savanyú leves
A kínai csípős-savanyú levest sokan ismerik, és lényegében bármelyik kínai büfében, étteremben megtalálható. Miért ne készítenéd el akár otthon is? Mindennel együtt 20 perc alatt van kész, és felmelegít bármilyen hideg téli estén is.
Csípős thai csirkeszárnyak
Bírod a csípőset? Akkor biztosan csípni fogod Kárai Dávid thai fokhagymás-chilis csirkeszárny receptjét!
Cukkinigofri
Lehet sárga vagy zöld, hosszúkás vagy kerek: a cukkini a nyár egyik legnagyobb kedvence! Ezt a sokszínű zöldséget ránthatjuk, grillezhetjük, sőt, párolhatjuk is. Nade próbáltad már reggelire?
Ananászos sertéssült
Ananászos sertéssült
Thaiföld
HOME > REZEPTE > JAPAN > GLASNUDELN MIT GARNELEN
[flexy_breadcrumb]
Édes-savanyú a javából. 10 perc alatt elkészíthető autentikus recept tálalási ötlettel.
Előkészítés: 15 perc
Főzési idő: 10 perc
Adag: 4
Hozzávalók
Shan´shi hozzávalók:
- 1 üveg Shan'shi Bambuszrügy szeletek
- 1 üveg Shan'shi Chop Suey zöldségkeverék
Egyéb hozzávalók:
- 350 g sertéshús
- 1 kisebb ananászkonzerv
- 8 csiperkegomba
- 2 evőkanál csirkehúsleves
- 2 mogyoróhagyma
- 1 gerezd fokhagyma apróra vágva
- 1/2 teáskanál cukor
- 4 evőkanál szójaszósz
- 1 teáskanál gyömbér
- 1 teáskanál aprított chili
- 2 evőkanál földimogyoróolaj vagy wokolaj
Elkészítés
- Vágjuk vékony csíkokra a húst, a gombát vágjuk négybe, a mogyoróhagymát pedig apróra. Forrósítsunk fel wokban 2 evőkanál földimogyoróolajat, és süssük aranybarnára a fokhagymát. Adjuk hozzá a gombát és a húst, majd egymás után a többi hozzávalót is.
- Magas hőmérsékleten addig kevergessük, míg a hús meg nem puhul. Végül ízesítsük sóval, borssal és cukorral.
Tipp:
Tálaljuk basmati rizzsel.
Még több finom recept Thaiföldről:
Mangós-kókuszos tejberizs
Nevezhetnénk tejberizsnek is, de mégis más. Pláne, hogy az ötletet a thai “mango sticky rice” adta, vagy más néven mangós ragacsos rizs. Édesítőszerrel elkészítve egy egészséges, de finom desszertet kapsz.
Kókusztejes csirkeleves (Tom kha)
Nekünk húslevesünk van. Nekik Tom Kha-juk. A Tom Kha egy hagyományos Thai leves, élvezzük akár egy homokos tengerparton, vagy egy hűvös téli estén a kanapéra kuporodva.
Csípős thai csirkeszárnyak
Bírod a csípőset? Akkor biztosan csípni fogod Kárai Dávid thai fokhagymás-chilis csirkeszárny receptjét!
Ananászos sertéssült
Édes-savanyú a javából. 10 perc alatt elkészíthető autentikus recept tálalási ötlettel.
„Chiang Mai” thai tésztaleves
Ízletes üdvözlet Észak-Thaiföld hegyvidékéről. A „Chiang Mai” tésztaleves gyors receptje, amely kókusztejjel, tojásos tésztával és csirkével készül és felmelegíti a gyomrot és a hangulatot is.
Kókusztejes csirkecurry
Az étel igazi élvezete, amellyel megjutalmazhatjuk magunkat és másokat.
Thai wasabis mustárszósz
Ázsiai mártogatós – tökéletes halakhoz és a tenger gyümölcseihez. Gyors recept thai szósz készítéséhez. 15 perc alatt elkészíthető!
"Chiang Mai" thai tésztaleves
"Chiang Mai" thai tésztaleves
Thaiföld
HOME > REZEPTE > JAPAN > GLASNUDELN MIT GARNELEN
[flexy_breadcrumb]
Ízletes üdvözlet Észak-Thaiföld hegyvidékéről. A „Chiang Mai” tésztaleves gyors receptje, amely kókusztejjel, tojásos tésztával és csirkével készül és felmelegíti a gyomrot és a hangulatot is.
Előkészítés: 10 perc
Főzési idő: 20 perc
Adag: 4-6
Hozzávalók
Shan´shi hozzávalók:
- 2 doboz Shan'shi Kókusztej 165ml
- 125 g Shan'shi Mie tojásos tészta
Egyéb hozzávalók:
- 4 evőkanál vörös currykrém
- 4 evőkanál halszósz
- 1 evőkanál szójaszósz
- 400 g csirkehús
- 500 ml csirkehúsleves
- 150 g zöldborsóhüvely
- 1 kisebb citrom leve
- 2 újhagyma (a tálaláshoz)
Elkészítés
- Forraljuk fel a kókusztej kb. egyharmadát egy nagy fazékban. Adjuk hozzá a currypasztát, és kevergetve főzzük. Keverjük bele a húst, és magas hőfokon süssük 2 percig. Ügyeljünk arra, hogy a hús minden részét érje a kókusztejes currykrém. Adjuk hozzá a maradék kókusztejet, a csirkehúslevest, a zöldborsóhüvelyt, a halszószt és a szójaszószt is, majd főzzük 7-8 percig.
- Tegyük a Mie tojásos tésztát forró vízbe, és főzzük 4-5 percig alacsony hőmérsékleten, majd szűrjük le.
- Vegyük le a leveses fazekat a tűzről, és keverjünk bele ízlés szerint citromlevet.
- Tegyünk tésztát mélytányérba, osszuk el a húst, és öntsünk rá a kókusztejes szószt.
- Tálaljuk egy kevés újhagymával megszórva.
Tipp:
Apróra vágott, friss koriandert is adhatunk az ételhez ízlés szerint.
Még több finom recept Thaiföldről:
Mangós-kókuszos tejberizs
Nevezhetnénk tejberizsnek is, de mégis más. Pláne, hogy az ötletet a thai “mango sticky rice” adta, vagy más néven mangós ragacsos rizs. Édesítőszerrel elkészítve egy egészséges, de finom desszertet kapsz.
Kókusztejes csirkeleves (Tom kha)
Nekünk húslevesünk van. Nekik Tom Kha-juk. A Tom Kha egy hagyományos Thai leves, élvezzük akár egy homokos tengerparton, vagy egy hűvös téli estén a kanapéra kuporodva.
Csípős thai csirkeszárnyak
Bírod a csípőset? Akkor biztosan csípni fogod Kárai Dávid thai fokhagymás-chilis csirkeszárny receptjét!
Ananászos sertéssült
Édes-savanyú a javából. 10 perc alatt elkészíthető autentikus recept tálalási ötlettel.
„Chiang Mai” thai tésztaleves
Ízletes üdvözlet Észak-Thaiföld hegyvidékéről. A „Chiang Mai” tésztaleves gyors receptje, amely kókusztejjel, tojásos tésztával és csirkével készül és felmelegíti a gyomrot és a hangulatot is.
Kókusztejes csirkecurry
Az étel igazi élvezete, amellyel megjutalmazhatjuk magunkat és másokat.
Thai wasabis mustárszósz
Ázsiai mártogatós – tökéletes halakhoz és a tenger gyümölcseihez. Gyors recept thai szósz készítéséhez. 15 perc alatt elkészíthető!
Kókusztejes csirkecurry
Kókusztejes csirkecurry
Thaiföld
HOME > REZEPTE > JAPAN > GLASNUDELN MIT GARNELEN
Az étel igazi élvezete, amellyel megjutalmazhatjuk magunkat és másokat.
Az étel igazi élvezete, amellyel megjutalmazhatjuk magunkat és másokat.
Előkészítés: 10 perc
Főzési idő: 25 perc
Adag: 2
Hozzávalók
Shan'shi hozzávalók:
- 2 doboz Shan'shi Kókusztej 165ml
Egyéb hozzávalók:
- 2 ek. wokfűszer
- 1/2 ek. gyömbér
- 1/2 ek. chili paprika (aprított)
- 300 g ázsiai wokzöldség
- 3 ek. wokolaj
- 1/2 ek. citromfű
- 2 tk. vörös curry krém
- 400 g csirkemell
- 1 kis vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1/2 tk. cukor
Elkészítés
- Csíkozzuk fel a csirkehúst, a vöröshagymát pedig vágjuk apró kockákra.
- Forrósítsuk fel a wokolajat egy serpenyőben vagy wokban. Állandó keverés mellett, közepes hőfokon pirítsuk meg benne a fokhagymát, a gyömbért, az aprított chilit, a wokfűszert és a citromfüvet 1 percig. Adjuk hozzá a felcsíkozott csirkehúst, a vöröshagymát, a cukrot és egy csipet sót, és óvatosan keverjük össze a hozzávalókat.
- Pároljuk lefedve 10 percig, míg a vöröshagyma üveges nem lesz. Néha keverjük meg.
- Öntsük hozzá a kókusztejet, forraljuk fel, és néha keverjük meg.
- Adjuk hozzá a wokzöldséget és alacsonyabb hőmérsékleten, fedő nélkül pároljuk tovább 15 percig, vagy míg a csirke és a zöldség megpuhul. Ízlés szerint sózzuk.
Tipp:
Tálaljuk Shan’shi Mie tojásos tésztával vagy basmati rizzsel és szórjuk meg mandulaforgáccsal.
Még több finom recept Thaiföldről:
Mangós-kókuszos tejberizs
Nevezhetnénk tejberizsnek is, de mégis más. Pláne, hogy az ötletet a thai “mango sticky rice” adta, vagy más néven mangós ragacsos rizs. Édesítőszerrel elkészítve egy egészséges, de finom desszertet kapsz.
Kókusztejes csirkeleves (Tom kha)
Nekünk húslevesünk van. Nekik Tom Kha-juk. A Tom Kha egy hagyományos Thai leves, élvezzük akár egy homokos tengerparton, vagy egy hűvös téli estén a kanapéra kuporodva.
Csípős thai csirkeszárnyak
Bírod a csípőset? Akkor biztosan csípni fogod Kárai Dávid thai fokhagymás-chilis csirkeszárny receptjét!
Ananászos sertéssült
Édes-savanyú a javából. 10 perc alatt elkészíthető autentikus recept tálalási ötlettel.
„Chiang Mai” thai tésztaleves
Ízletes üdvözlet Észak-Thaiföld hegyvidékéről. A „Chiang Mai” tésztaleves gyors receptje, amely kókusztejjel, tojásos tésztával és csirkével készül és felmelegíti a gyomrot és a hangulatot is.
Kókusztejes csirkecurry
Az étel igazi élvezete, amellyel megjutalmazhatjuk magunkat és másokat.
Thai wasabis mustárszósz
Ázsiai mártogatós – tökéletes halakhoz és a tenger gyümölcseihez. Gyors recept thai szósz készítéséhez. 15 perc alatt elkészíthető!
Thai wasabis mustárszósz
Thai wasabis mustárszósz
Thaiföld
HOME > REZEPTE > JAPAN > GLASNUDELN MIT GARNELEN
[flexy_breadcrumb]
Ázsiai mártogatós – tökéletes halakhoz és a tenger gyümölcseihez. Gyors recept thai szósz készítéséhez. 15 perc alatt elkészíthető!
Előkészítés: 5 perc
Főzési idő: 10 perc
Adag: 2
Hozzávalók
Shan´shi hozzávalók:
- 1 doboz Shan’shi Kókusztej 165 ml
- 2-3 evőkanál Shan’shi Wasabi krém
Egyéb hozzávalók:
- 2 újhagyma
- 1 evőkanál citromfű
- 1 evőkanál mustár
- 2 evőkanál wokolaj
- Fél citrom leve
- 50 ml víz
- 1 evőkanál kukoricakeményítő vagy burgonyakeményítő
- Só, bors
Elkészítés
- Mossuk meg az újhagymát és vágjuk fel vékony karikákra.
- Melegítsük fel a wokolajat egy serpenyőben és finoman pirítsuk meg az újhagymát. Adjuk hozzá a kókusztejet. Ízesítsük citromfűvel, sóval, borssal, mustárral, citromlével és a wasabi krémmel.
- Keverjük el a keményítőt a vízzel majd adjuk hozzá a szószhoz és forrásig keverjük.
- Tálaljuk grillezett hallal vagy csirkével.
Tipp:
Ha a szószt pürésítjük, úgy még finomabb.
Még több finom recept Thaiföldről:
Mangós-kókuszos tejberizs
Nevezhetnénk tejberizsnek is, de mégis más. Pláne, hogy az ötletet a thai “mango sticky rice” adta, vagy más néven mangós ragacsos rizs. Édesítőszerrel elkészítve egy egészséges, de finom desszertet kapsz.
Kókusztejes csirkeleves (Tom kha)
Nekünk húslevesünk van. Nekik Tom Kha-juk. A Tom Kha egy hagyományos Thai leves, élvezzük akár egy homokos tengerparton, vagy egy hűvös téli estén a kanapéra kuporodva.
Csípős thai csirkeszárnyak
Bírod a csípőset? Akkor biztosan csípni fogod Kárai Dávid thai fokhagymás-chilis csirkeszárny receptjét!
Ananászos sertéssült
Édes-savanyú a javából. 10 perc alatt elkészíthető autentikus recept tálalási ötlettel.
„Chiang Mai” thai tésztaleves
Ízletes üdvözlet Észak-Thaiföld hegyvidékéről. A „Chiang Mai” tésztaleves gyors receptje, amely kókusztejjel, tojásos tésztával és csirkével készül és felmelegíti a gyomrot és a hangulatot is.
Kókusztejes csirkecurry
Az étel igazi élvezete, amellyel megjutalmazhatjuk magunkat és másokat.
Thai wasabis mustárszósz
Ázsiai mártogatós – tökéletes halakhoz és a tenger gyümölcseihez. Gyors recept thai szósz készítéséhez. 15 perc alatt elkészíthető!
Kókusztejes csirkeleves
Kókusztejes csirkeleves
Thaiföld
HOME > REZEPTE > JAPAN > GLASNUDELN MIT GARNELEN
[flexy_breadcrumb]
Kóstold meg a „Tom-Kha-Gai” levest, igazi thai klasszikus.
Előkészítés: 15 perc
Főzési idő: 15 perc
Adag: 4
Hozzávalók
Shan´shi hozzávalók:
- 2 doboz Shan'shi Kókusztej 165ml
- 1/2 teáskanál Shan'shi Sambal Oelek chilikrém
- 1 üveg Shan'shi Bambuszrügy szeletek
Egyéb hozzávalók:
- 200 g csirkemell (bőr nélkül)
- 1/2 l csirkehúsleves
- 100 g csiperkegomba (felszeletelve)
- 2 evőkanál citromlé
- 1 teáskanál gyömbér
- 1 teáskanál citromfű
- 8 bazsalikomlevél (felcsíkozva
- 8 koktélparadicsom (felszeletelve, ízlés szerint héja nélkül)
Elkészítés
- Daraboljuk fel a csirkemellet, és forraljuk fel a húslevest. Adjuk hozzá a gyömbért, a citromfüvet, a csirkehúst, a kókusztejet, a Sambal Oelek chilikrémet, a bambuszrügyet és a csiperkegombát, majd sózzuk és borsozzuk. Hagyjuk főni kb. 15 percig.
- Tálalás előtt adjuk hozzá a paradicsomot, a bazsalikomot és a citromlevet, és hagyjuk állni 4-5 percig.
Tipp:
Bazsalikomlevél helyett használhatunk friss koriandert is.