Narancsos csirke
Kárai Dávid receptje
Narancsos csirke
A kínai büfék szezámmagos csirkéje mindenkinek megvan, igaz? A narancsos csirkemell is finomabb lesz az édeskés, mézes máztól.
Hozzávalók
Shan'shi hozzávalók:
- 1,5 dl Shan’shi Chili szósz csípős
Egyéb hozzávalók:
A csirke bundájához:
- 15 dkg finomliszt
- 15 dkg keményítő
- 1 tojás
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- 1 teáskanál só
- 1 dl víz
- 2 evőkanál olaj
A csirke pácolásához:
- 50 dkg csirkemellfilé kockára vágva
- só, bors
- 2 evőkanál keményítő
- 5 dl olaj a sütéshez
A szószhoz:
- (1,5 dl Shan’shi csípős chiliszósz)
- 1/2 dl víz
- 1 narancs leve és héja
- 1 csokor friss bazsalikom
- 3 evőkanál szezámmag
- méz ízlés szerint
Elkészítés
- A tészta összes hozzávalóját simára keverjük. Egy jó sűrű, palacsintatésztát kell kapnunk belőle.
- A csirkét sózzuk-borsozzuk és összeforgatjuk a keményítővel.
- A keményítős csirkemell kockákat belemártjuk a tésztába és egyből a felhevített forró olajba tesszük ahol aranybarnára sütjük. Ha elkészült, kivesszük, félretesszük.
- A szószhoz az édes chiliszószt a narancslével együtt összeforraljuk, amíg jó sűrű nem lesz. Ekkor betesszük a bazsalikom leveleket, majd az egészet a bundázott, kisült csirkével összekeverjük. Hozzáadjuk a szezámmagot is és reszelt narancshéjjal megszórva tálaljuk.
40 perc, könnyű, 5 adag
Még több recept Kárai Dávidtól:
Sárgadinnyés turmix
A nyár egyik legkedveltebb gyümölcse a sárgadinnye, ami mézédes ízének köszönhetően minden nyaralás és délutáni piknik szinte kötelező eleme.
Sült vietnámi tavaszi tekercs
A vietnami nyers zöldségekből készül, így sokkal több vitamin marad benne. Mára azonban még a vietnami éttermekben is megjelent az olajban sült változat, ami eredetileg a sanghai-i tekercset jellemezte.
Thai édesburgonya-krémleves
Nem csak klasszikus fűszeres, forró, amolyan igazi téli levest tudunk belőle összerakni, hiszen hidegen is szuperfinom, frissítő lehet a thai édesburgonya-krémleves.
Sushi bowl
A poké bowl Hawaii egyik nemzeti étele, nevét arról a vágástechnikáról kapta, amellyel a halat feldarabolják. Próbáld ki most sushi verzióban, nem csavarva!
Saláta-wrap
Odáig vagy a wrap receptekért? Nem is csoda, hiszen szinte bármit bele lehet tekerni, így az elkészítésének csak a fantáziánk szabhat határt. Mi most egy egészségesebb saláta-wrap alternatívát mutatunk Neked.
Ropogós malaccszászár
Isteni malacsült, ami lencsefőzelékre feltétnek, ramenbe levesbetétnek, szendvicsbe friss zsemlével, de önmagában csípős chiliszószba mártogatva is jól működik.
Rizstészta-saláta
Tésztát vagy ázsiait? Mindkettőt! Ez az üde vegán kombináció ideális egytálétel ebédre vagy vacsorára.
Rakott édesburgonya lazaccal
Ha már unod a hagyományos rakott burgonyát, és kipróbálnál valami különlegesebbet, akkor ne keresgélj tovább, dobd össze ezt a lazacos-édesburgonyás verziót!
Narancsos csirke
A kínai büfék szezámmagos csirkéje mindenkinek megvan, igaz? A narancsos csirkemell is finomabb lesz az édeskés, mézes máztól.
Mogyorószószos pirított tészta
A leggyorsabb és legegyszerűbb tésztaételek egyike, krémes, fűszeres, pikáns, ha szeretitek a mogyoróvajat, akkor pedig biztosan a kedvencetek lesz! Ízlés szerint gazdagítható pirított zöldséggel, csirkével, tofuval, rákkal.
Mangós-kókuszos tejberizs
Nevezhetnénk tejberizsnek is, de mégis más. Pláne, hogy az ötletet a thai “mango sticky rice” adta, vagy más néven mangós ragacsos rizs. Édesítőszerrel elkészítve egy egészséges, de finom desszertet kapsz.
Kókusztejes csirkeleves (Tom kha)
Nekünk húslevesünk van. Nekik Tom Kha-juk. A Tom Kha egy hagyományos Thai leves, élvezzük akár egy homokos tengerparton, vagy egy hűvös téli estén a kanapéra kuporodva.
Kókuszos padlizsáncurry
Kárai Dávid szemkápráztató kókusztejes padlizsáncurry receptje tökéletes választás, ha szívesen kísérleteztek otthon vegán fogásokkal! Pofon egyszerű recept, mégis különleges, egzotikus ízvilágú étel.
Kókuszos fánk
Pihekönnyű minifánkok kókuszos krémmel töltve, kókuszreszelékbe hempergetve. Finom, csipegetős desszert, amit ha kiteszel az asztalra, azonnal el fog fogyni, hidd el!
Karamellizált sertéshús
Egy ázsiai klasszikussal könnyen feldobhatjuk a repertoárt. A karamellizált hús elsőre furcsának tűnhet, de nem édes, csak ragacsos, szaftos és nagyon omlós.
Kacsa teriyaki mártással, pirított tésztával
Megunhatatlan kedvenc, ha gyorsan valami tartalmasra vágynál.
Gado-gado saláta
A gado-gado egy népszerű indonéz étel, amelynek számos elkészítési módja létezik, akárcsak náluk a lecsónak. Bár salátának hívják, inkább amolyan tartalmas egytálételként fogyasztják.
Édes-savanyú csirke
A kínai gyorséttermek egyik nagy kedvence az édes-savanyú csirke, amit otthon is nagyon egyszerűen, percek alatt elkészíthetünk. Ez a csirke fényévekkel jobb, mint az éttermi társai, mindenképpen próbáljátok ki!
Csípős-zöldfűszeres tojássaláta
Felejtsd el a natúr ízeket reggelire és próbáld ki Kárai Dávid csípős-zöldfűszeres tojássaláta receptjét!
Csípős-savanyú leves
A kínai csípős-savanyú levest sokan ismerik, és lényegében bármelyik kínai büfében, étteremben megtalálható. Miért ne készítenéd el akár otthon is? Mindennel együtt 20 perc alatt van kész, és felmelegít bármilyen hideg téli estén is.
Csípős thai csirkeszárnyak
Bírod a csípőset? Akkor biztosan csípni fogod Kárai Dávid thai fokhagymás-chilis csirkeszárny receptjét!
Cukkinigofri
Lehet sárga vagy zöld, hosszúkás vagy kerek: a cukkini a nyár egyik legnagyobb kedvence! Ezt a sokszínű zöldséget ránthatjuk, grillezhetjük, sőt, párolhatjuk is. Nade próbáltad már reggelire?
Buddha bowl teriyaki lazaccal
A "szupertál" - gyönyörű, egészséges, nagyon izgalmas és sokféle

Shan´shi hozzávalók:
- 1 üveg Shan’shi Chop Suey zöldségkeverék
- 3 evőkanál Shan’shi Wok szósz
- 1 evőkanál Shan’shi Chili szósz csípős
Egyéb hozzávalók:
- 1 liter húsleves vagy alaplé
- 30 dkg tofu
- 3 evőkanál étkezési keményítő
- 1 dl hideg víz
- 1 citrom leve
Elkészítés
- A húslevest egy lábasba tesszük, felforraljuk, majd hozzáadjuk a leszűrt zöldségkeveréket és a kockára vágott tofut. Gyöngyözve tíz percig forraljuk.
- Közben a wokszószt a chiliszósszal, a keményítővel és a hideg vízzel simára keverjük.
- Lehúzzuk a levest a tűzről, majd hozzáadjuk a keményítős keveréket és simára keverjük.
- Visszatesszük a tűzre és addig főzzük tovább, amíg be nem sűrűsödik.
- Legvégül friss citromlével ízesítjük.
20 perc, könnyű, 4 adag
Még több recept Kárai Dávidtól:
Sárgadinnyés turmix
A nyár egyik legkedveltebb gyümölcse a sárgadinnye, ami mézédes ízének köszönhetően minden nyaralás és délutáni piknik szinte kötelező eleme.
Sült vietnámi tavaszi tekercs
A vietnami nyers zöldségekből készül, így sokkal több vitamin marad benne. Mára azonban még a vietnami éttermekben is megjelent az olajban sült változat, ami eredetileg a sanghai-i tekercset jellemezte.
Thai édesburgonya-krémleves
Nem csak klasszikus fűszeres, forró, amolyan igazi téli levest tudunk belőle összerakni, hiszen hidegen is szuperfinom, frissítő lehet a thai édesburgonya-krémleves.
Sushi bowl
A poké bowl Hawaii egyik nemzeti étele, nevét arról a vágástechnikáról kapta, amellyel a halat feldarabolják. Próbáld ki most sushi verzióban, nem csavarva!
Saláta-wrap
Odáig vagy a wrap receptekért? Nem is csoda, hiszen szinte bármit bele lehet tekerni, így az elkészítésének csak a fantáziánk szabhat határt. Mi most egy egészségesebb saláta-wrap alternatívát mutatunk Neked.
Ropogós malaccszászár
Isteni malacsült, ami lencsefőzelékre feltétnek, ramenbe levesbetétnek, szendvicsbe friss zsemlével, de önmagában csípős chiliszószba mártogatva is jól működik.
Rizstészta-saláta
Tésztát vagy ázsiait? Mindkettőt! Ez az üde vegán kombináció ideális egytálétel ebédre vagy vacsorára.
Rakott édesburgonya lazaccal
Ha már unod a hagyományos rakott burgonyát, és kipróbálnál valami különlegesebbet, akkor ne keresgélj tovább, dobd össze ezt a lazacos-édesburgonyás verziót!
Narancsos csirke
A kínai büfék szezámmagos csirkéje mindenkinek megvan, igaz? A narancsos csirkemell is finomabb lesz az édeskés, mézes máztól.
Mogyorószószos pirított tészta
A leggyorsabb és legegyszerűbb tésztaételek egyike, krémes, fűszeres, pikáns, ha szeretitek a mogyoróvajat, akkor pedig biztosan a kedvencetek lesz! Ízlés szerint gazdagítható pirított zöldséggel, csirkével, tofuval, rákkal.
Mangós-kókuszos tejberizs
Nevezhetnénk tejberizsnek is, de mégis más. Pláne, hogy az ötletet a thai “mango sticky rice” adta, vagy más néven mangós ragacsos rizs. Édesítőszerrel elkészítve egy egészséges, de finom desszertet kapsz.
Kókusztejes csirkeleves (Tom kha)
Nekünk húslevesünk van. Nekik Tom Kha-juk. A Tom Kha egy hagyományos Thai leves, élvezzük akár egy homokos tengerparton, vagy egy hűvös téli estén a kanapéra kuporodva.
Kókuszos padlizsáncurry
Kárai Dávid szemkápráztató kókusztejes padlizsáncurry receptje tökéletes választás, ha szívesen kísérleteztek otthon vegán fogásokkal! Pofon egyszerű recept, mégis különleges, egzotikus ízvilágú étel.
Kókuszos fánk
Pihekönnyű minifánkok kókuszos krémmel töltve, kókuszreszelékbe hempergetve. Finom, csipegetős desszert, amit ha kiteszel az asztalra, azonnal el fog fogyni, hidd el!
Karamellizált sertéshús
Egy ázsiai klasszikussal könnyen feldobhatjuk a repertoárt. A karamellizált hús elsőre furcsának tűnhet, de nem édes, csak ragacsos, szaftos és nagyon omlós.
Kacsa teriyaki mártással, pirított tésztával
Megunhatatlan kedvenc, ha gyorsan valami tartalmasra vágynál.
Gado-gado saláta
A gado-gado egy népszerű indonéz étel, amelynek számos elkészítési módja létezik, akárcsak náluk a lecsónak. Bár salátának hívják, inkább amolyan tartalmas egytálételként fogyasztják.
Édes-savanyú csirke
A kínai gyorséttermek egyik nagy kedvence az édes-savanyú csirke, amit otthon is nagyon egyszerűen, percek alatt elkészíthetünk. Ez a csirke fényévekkel jobb, mint az éttermi társai, mindenképpen próbáljátok ki!
Csípős-zöldfűszeres tojássaláta
Felejtsd el a natúr ízeket reggelire és próbáld ki Kárai Dávid csípős-zöldfűszeres tojássaláta receptjét!
Csípős-savanyú leves
A kínai csípős-savanyú levest sokan ismerik, és lényegében bármelyik kínai büfében, étteremben megtalálható. Miért ne készítenéd el akár otthon is? Mindennel együtt 20 perc alatt van kész, és felmelegít bármilyen hideg téli estén is.
Csípős thai csirkeszárnyak
Bírod a csípőset? Akkor biztosan csípni fogod Kárai Dávid thai fokhagymás-chilis csirkeszárny receptjét!
Cukkinigofri
Lehet sárga vagy zöld, hosszúkás vagy kerek: a cukkini a nyár egyik legnagyobb kedvence! Ezt a sokszínű zöldséget ránthatjuk, grillezhetjük, sőt, párolhatjuk is. Nade próbáltad már reggelire?
Buddha bowl teriyaki lazaccal
A "szupertál" - gyönyörű, egészséges, nagyon izgalmas és sokféle
Ázsiai húsragu
Kárai Dávid receptje
Ázsiai húsragu
Bolognai ázsiai módra
Hozzávalók
Shan´shi hozzávalók:
- 2 evőkanál Shan’shi Chili szósz csípős
- 2 teáskanál Shan’shi Wok szósz
- 125 g Shan'shi Mie tojásos tészta
Egyéb hozzávalók:
- 2 evőkanál olaj
- 1 vöröshagyma
- 300 g darált hús
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál sűrített paradicsom
- 2 teáskanál szezámmag
- 3 újhagyma zöldje
Elkészítés
- Az olajat felhevítjük, majd megpirítjuk rajta az apróra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a darált húst és fehéredésig pirítjuk. Beletesszük az apróra vágott fokhagymát, egy-két percig tovább pirítjuk, majd belekanalazzuk a sűrített paradicsomot, hozzáadjuk csípős szószt és a wok szószt. Hozzáadunk még egy deci vizet és addig főzzük a ragut, amíg be nem sűrűsödik.
- Közben a tésztát a csomagoláson található utasítások szerint kifőzzük, leszűrjük.
- A kifőtt tésztát összekeverjük a húsos raguval, majd tálalásnál szezámmaggal és finomra vágott újhagyma zöldjével megszórva tálaljuk.
2 adag
Még több recept Kárai Dávidtól:
Sárgadinnyés turmix
A nyár egyik legkedveltebb gyümölcse a sárgadinnye, ami mézédes ízének köszönhetően minden nyaralás és délutáni piknik szinte kötelező eleme.
Sült vietnámi tavaszi tekercs
A vietnami nyers zöldségekből készül, így sokkal több vitamin marad benne. Mára azonban még a vietnami éttermekben is megjelent az olajban sült változat, ami eredetileg a sanghai-i tekercset jellemezte.
Thai édesburgonya-krémleves
Nem csak klasszikus fűszeres, forró, amolyan igazi téli levest tudunk belőle összerakni, hiszen hidegen is szuperfinom, frissítő lehet a thai édesburgonya-krémleves.
Sushi bowl
A poké bowl Hawaii egyik nemzeti étele, nevét arról a vágástechnikáról kapta, amellyel a halat feldarabolják. Próbáld ki most sushi verzióban, nem csavarva!
Saláta-wrap
Odáig vagy a wrap receptekért? Nem is csoda, hiszen szinte bármit bele lehet tekerni, így az elkészítésének csak a fantáziánk szabhat határt. Mi most egy egészségesebb saláta-wrap alternatívát mutatunk Neked.
Ropogós malaccszászár
Isteni malacsült, ami lencsefőzelékre feltétnek, ramenbe levesbetétnek, szendvicsbe friss zsemlével, de önmagában csípős chiliszószba mártogatva is jól működik.
Rizstészta-saláta
Tésztát vagy ázsiait? Mindkettőt! Ez az üde vegán kombináció ideális egytálétel ebédre vagy vacsorára.
Rakott édesburgonya lazaccal
Ha már unod a hagyományos rakott burgonyát, és kipróbálnál valami különlegesebbet, akkor ne keresgélj tovább, dobd össze ezt a lazacos-édesburgonyás verziót!
Narancsos csirke
A kínai büfék szezámmagos csirkéje mindenkinek megvan, igaz? A narancsos csirkemell is finomabb lesz az édeskés, mézes máztól.
Mogyorószószos pirított tészta
A leggyorsabb és legegyszerűbb tésztaételek egyike, krémes, fűszeres, pikáns, ha szeretitek a mogyoróvajat, akkor pedig biztosan a kedvencetek lesz! Ízlés szerint gazdagítható pirított zöldséggel, csirkével, tofuval, rákkal.
Mangós-kókuszos tejberizs
Nevezhetnénk tejberizsnek is, de mégis más. Pláne, hogy az ötletet a thai “mango sticky rice” adta, vagy más néven mangós ragacsos rizs. Édesítőszerrel elkészítve egy egészséges, de finom desszertet kapsz.
Kókusztejes csirkeleves (Tom kha)
Nekünk húslevesünk van. Nekik Tom Kha-juk. A Tom Kha egy hagyományos Thai leves, élvezzük akár egy homokos tengerparton, vagy egy hűvös téli estén a kanapéra kuporodva.
Kókuszos padlizsáncurry
Kárai Dávid szemkápráztató kókusztejes padlizsáncurry receptje tökéletes választás, ha szívesen kísérleteztek otthon vegán fogásokkal! Pofon egyszerű recept, mégis különleges, egzotikus ízvilágú étel.
Kókuszos fánk
Pihekönnyű minifánkok kókuszos krémmel töltve, kókuszreszelékbe hempergetve. Finom, csipegetős desszert, amit ha kiteszel az asztalra, azonnal el fog fogyni, hidd el!
Karamellizált sertéshús
Egy ázsiai klasszikussal könnyen feldobhatjuk a repertoárt. A karamellizált hús elsőre furcsának tűnhet, de nem édes, csak ragacsos, szaftos és nagyon omlós.
Kacsa teriyaki mártással, pirított tésztával
Megunhatatlan kedvenc, ha gyorsan valami tartalmasra vágynál.
Gado-gado saláta
A gado-gado egy népszerű indonéz étel, amelynek számos elkészítési módja létezik, akárcsak náluk a lecsónak. Bár salátának hívják, inkább amolyan tartalmas egytálételként fogyasztják.
Édes-savanyú csirke
A kínai gyorséttermek egyik nagy kedvence az édes-savanyú csirke, amit otthon is nagyon egyszerűen, percek alatt elkészíthetünk. Ez a csirke fényévekkel jobb, mint az éttermi társai, mindenképpen próbáljátok ki!
Csípős-zöldfűszeres tojássaláta
Felejtsd el a natúr ízeket reggelire és próbáld ki Kárai Dávid csípős-zöldfűszeres tojássaláta receptjét!
Csípős-savanyú leves
A kínai csípős-savanyú levest sokan ismerik, és lényegében bármelyik kínai büfében, étteremben megtalálható. Miért ne készítenéd el akár otthon is? Mindennel együtt 20 perc alatt van kész, és felmelegít bármilyen hideg téli estén is.
Csípős thai csirkeszárnyak
Bírod a csípőset? Akkor biztosan csípni fogod Kárai Dávid thai fokhagymás-chilis csirkeszárny receptjét!
Cukkinigofri
Lehet sárga vagy zöld, hosszúkás vagy kerek: a cukkini a nyár egyik legnagyobb kedvence! Ezt a sokszínű zöldséget ránthatjuk, grillezhetjük, sőt, párolhatjuk is. Nade próbáltad már reggelire?
Buddha bowl teriyaki lazaccal
A "szupertál" - gyönyörű, egészséges, nagyon izgalmas és sokféle
Mie serpenyős tészta steak csíkokkal
Cooking Catrin receptje
Mie serpenyős tészta steak csíkokkal
Garantált élvezet.
Hozzávalók
Shan´shi hozzávalók:
- 1 csomag Mie tojásos tészta
- 2 evőkanál csípős csiliszósz
Egyéb hozzávalók:
- 1 evőkanál pirított szezámolaj
- 1 db cukkini (közepes méretű)
- 1 csokor zöld spárga
- fél szál póréhagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- só és bors
Az öntethez:
- 2 evőkanál miso alaplé
- 2 evőkanál méz
- kevés víz
- fél citrom leve
- gyömbér (frissen reszelt)
A steak csíkokhoz:
- 2 db steak (egyenként 200 g)
- 2 evőkanál olívaolaj
- só és bors
Zubereitung
- Készítsd el a Mie tésztát a csomagoláson található útmutató szerint.
- Mosd meg a cukkinit, vágd le a szárát, felezd el és kockázd fel. Vágd le a zöld spárgáról a száraz végeket. A póréhagymát vágd nagyobb darabokra, majd a fokhagymát hámozd meg, tisztítsd meg és vágd apróra.
- A szezámolajat hevítsd fel egy serpenyőben, add hozzá a póréhagyma és a fokhagyma kockákat és pirítsd azokat üvegesre. Végül tedd bele a spárgát és a cukkini darabokat és azokat pirítsd meg. Csiliszósszal, sóval és borssal fűszerezd.
- Az öntet hozzávalóit az olaj kivételével keverd össze. Az olajat folyamatosan adagold bele és keverd tovább.
- A steak csíkok elkészítéséhez hevíts némi olajat egy serpenyőben. A húsdarabokat süsd meg a kívánt sütési fokozaton (közepesen átsült steakhez a hús mindkét oldalát 3 percig süsd). Ha elkészült, vedd le a tűzről és takard le. Sóval és borssal ízesítsd. Tedd a hússzeleteket 5-8 percig a sütőbe és hagyd még pár percig sülni, végül vágd csíkokra.
- Locsold a tésztára az öntetet és keverd össze a pirított zöldségekkel. Ízesítsd sóval és borssal. Tálald mély tányérban és helyezd rá a steak csíkokat.
Tipp:
A tésztát ízlés szerint friss, apróra vágott csilivel ízesítheted.
Még több recept Cooking Catrin-től:
Poharas sushi saláta
Egyszerű módja a sushi élvezetének. Tökéletes előétel vagy party-ropogtatnivaló.
Ázsiai rizstészta saláta
Saláta másképpen. A rizstésztából és rukkolából mennyei saláta készíthető, amely melegen fogyasztandó.
Pirított tészta csirkével és zöldségekkel
Pirított tészta, ahogyan kedvenc ázsiai éttermünkben készítik – Cooking Catrin receptje szerint
Zöldséges sertéssült
Zöldséges sertéssült
Japán
HOME > REZEPTE > JAPAN > GLASNUDELN MIT GARNELEN
[flexy_breadcrumb]
Jut mindenkinek.
Előkészítés: 25 perc
Főzési idő: 15 perc
Adag: 4
Hozzávalók
Shan´shi hozzávalók:
- 1 evőkanál Shan'shi Chili szósz csípős
Egyéb hozzávalók:
- 500 g sertéshús
- 1 zöld paprika
- 1 nagyobb gerezd fokhagyma
- 3-4 újhagyma
- 25 g kesudió
- 1 csomag ázsiai wokzöldség
- 4 evőkanál földimogyoróolaj
- 4 evőkanál szójaszósz
- 5 evőkanál Teriyaki fűszerszósz
- 1 evőkanál gyömbér
- 4 Mu Err gomba
Elkészítés
- Áztassuk a gombát meleg vízben legalább 30 percig. Közben vágjuk fel csíkokra a húst és pácoljuk be Teriyaki szószban. Mossuk meg és tisztítsuk meg a zöldségeket. Vágjuk fel a paprikát csíkokra, a vöröshagymát karikákra, a fokhagymát pedig apró darabokra. Szűrjük le az ázsiai wokzöldségeket és öblítsük át vízzel. Vegyük ki a gombát a vízből, töröljük szárazra és vágjuk vékony csíkokra. Öntsük a földimogyoróolajat a felforrósított wokba. Pirítsuk benne a kesudiót illatosra, majd vegyük ki. Süssük át a húst a maradék olajban, közben állandóan kevergessük. Adjuk hozzá a zöldséget, a fokhagymát és a gyömbért.
- Vigyázzunk, hogy a zöldség ropogós maradjon. Öntsük fel szójaszósszal és Shan’shi csípős chiliszósszal, majd fűszerezzük, és süssük tovább 3 percig, állandó keverés mellett. Halmozzuk rizsköretre, és kesudióval megszórva tálaljuk.
Tipp:
Tálaljuk basmati rizzsel.
Még több finom recept Japánból:
Matcha latte
A matcha latte nemcsak, hogy felpörget, de még immunrendszeredet is erősíti magas antioxidáns tartalma miatt.
Kacsa teriyaki mártással, pirított tésztával
Megunhatatlan kedvenc, ha gyorsan valami tartalmasra vágynál.
Japán tészta garnélával
Ha szereted a garnélarákot és szívesen főzöl ázsiai ételeket, ez a tésztaétel egész biztosan elbűvöl.
Tonhal burgonyapürével
A Shan’shi egyszerű tonhalas burgonyapüré receptje változatosságot és az ázsiai életérzést hozza el konyhádba.
Lazac Teriyaki
A lazacos teriyaki Japán egyik legnépszerűbb étele, próbáld ki most Te is! Videónk segítségével most könnyedén elkészítheted.
Tésztaleves tofuval és gombával
A szójasajttal és a gombával készített ízletes étel-variáció szintén jó példa arra, hogy az egyszerű ételek is mennyire finomak lehetnek némi rafinériával „fűszerezve”.
Teriyaki marha zöldbabbal és kesudióval
Ami a japánoknak a „csillogás” és a „grillezés” (teri-yaki), az az ízében is ellenállhatatlan.
Ázsiai üvegtészta-saláta
Tésztát vagy ázsiait? Mindkettőt! Ez az üde kombináció ideális harapnivaló a nyári napokon.
Indonéz wok tészta csirkével és borsóhüvellyel

Indonézia
HOME > REZEPTE > JAPAN > GLASNUDELN MIT GARNELEN
[flexy_breadcrumb]
Finomságok minden napra – Shan´shi-val készült örök kedvenc.
Előkészítés: 10 perc
Főzési idő: 10 perc
Adag: 2
Hozzávalók
Shan´shi hozzávalók:
- 125 g Shan’shi Woktészta
- 2 evőkanál Shan’shi Chili szósz csipős
Egyéb hozzávalók:
- 200 g csirkemell
- 200 g borsóhüvely
- 250 ml - 300 ml víz vagy zöldségalaplé
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 chilipaprika
- 4 evőkanál szójaszósz
- 2 evőkanál wokolaj
- 1 evőkanál Wok fűszer
- só, bors
- koriander vagy menta a díszítéshez
Elkészítés
- Vágjuk fel csíkokra a csirkemellet. Tisztítsuk meg és vágjuk apróra a fokhagymát.
- Mossuk meg és aprítsuk fel a chili paprikát.
- Hevítsük fel a wokolajat egy wokban vagy serpenyőben és pirítsuk meg a csirkemellet.
- Adjuk hozzá a borsóhüvelyt, a chilit és a fokhagymát.
- Adjuk hozzá a wok tésztát és 250-300 ml vizet vagy zöldségalaplevet
- Keverjük jól el és forraljuk 3-4 percig.
- Ízesítsük Shan’shi csípős chili szósszal, sóval és wok fűszerekkel.
- Tálaljuk két tányéron és díszítsük fűszerekkel.
Tipp:
Elkészíthetjük további zöldségekkel, például répával, gombával vagy cukkinivel.
Még több finom recept Indonéziából:
Dadar gulung
A kókuszos palacsinta édes íze és szemet gyönyörködtető zöld színe különleges élményt nyújt minden alkalommal.
Gado-gado saláta
A gado-gado egy népszerű indonéz étel, amelynek számos elkészítési módja létezik, akárcsak náluk a lecsónak. Bár salátának hívják, inkább amolyan tartalmas egytálételként fogyasztják.
Indonéz wok tészta csirkével és borsóhüvellyel
Finomságok minden napra – Shan´shi-val készült örök kedvenc.
Csípős marha-zöldség wok
Erre lesz szükség: omlós marhahús, friss zöldségek és a fűszeres ételek iránti szeretet. Mert ha „csípős” áll alatta, akkor „csípős” is van benne.
Ropogós csirke Hot India szósszal
Ropogós csirke Hot India szósszal
India
HOME > REZEPTE > JAPAN > GLASNUDELN MIT GARNELEN
[flexy_breadcrumb]
A recept party-változata szerint a csirkét nagy tányéron, salátával is tálalhatjuk.
Előkészítés: 15 perc
Főzési idő: 15 perc
Adag: 2
Hozzávalók
Shan´shi hozzávalók:
- 1 doboz Shan'shi Kókusztej 165 ml
- 2-3 evőkanál Shan'shi Chili szósz csípős
Egyéb hozzávalók:
- 300 g csirkemellfilé
- 1 tojás
- Liszt és zsemlemorzsa a panírozáshoz
- Só, bors
- Fél teáskanál római kömény
- Fél teáskanál kurkuma
- 1 evőkanál sűrített paradicsom
- 150 ml víz
- 100 ml wok olaj
- 1 teáskanál kukorica- vagy burgonyakeményítő
Elkészítés
- Mossuk meg a csirkemellet, csepegtessük le, szárítsuk meg, majd vágjuk kb. 8 cm-es csíkokra. Verjük fel a tojást. Sózzuk és borsozzuk a csirkét, majd lisztben és zsemlemorzsában panírozzuk ki. A wokolaj egy részét hevítsük fel serpenyőben, az olajban süssük ropogósra a csirkemellcsíkokat.
- Egy másik serpenyőben hevítsük fel a maradék wokolajjal a kókusztejet. Római köménnyel, kurkumával, sűrített paradicsommal, sóval és borssal fűszerezzük. Keverjük a vízbe a kukorica- vagy a burgonyakeményítőt, adjuk a szószhoz és forraljuk addig, amíg krémes állagú nem lesz. Csiliszósz hozzáadásával érhetjük el a kívánt csípősséget.
Tipp:
Ez az étel hidegen is nagyon finom, igazi meglepetés lehet a következő piknik alkalmával.
Még több finom recept Indiából:
Kókusztejes curry
Valami gyors és egészséges a mindennapokra. Variáld a zöldségeket kedved szerint.
Sárgadinnyés turmix
A nyár egyik legkedveltebb gyümölcse a sárgadinnye, ami mézédes ízének köszönhetően minden nyaralás és délutáni piknik szinte kötelező eleme.
Kókuszos padlizsáncurry
Kárai Dávid szemkápráztató kókusztejes padlizsáncurry receptje tökéletes választás, ha szívesen kísérleteztek otthon vegán fogásokkal! Pofon egyszerű recept, mégis különleges, egzotikus ízvilágú étel.
Mangó smoothie
Ismerd meg a Shan´shi édes oldalát a 15 perc alatt elkészíthető mangó smoothie-val.
Borsos, currys csirke
A spontán döntő séfek 2 fő részére 15 perc alatt elkészíthetik a receptet, amellyel borsot törhetnek a csirke orra alá.